Bátran élni.

Mindig érdekelt a pszichológia. Már gimnazista koromban is lelkesen olvasgattam ezzel kapcsolatos könyveket, publikációkat, de végül nem ezen a vonalon folytattam további tanulmányaimat. Így számomra nem volt ismeretlen Dr. Almási Kitti neve. Nem is oly rég volt szerencsém hallgatóként részt venni egyik előadásán, ami javarészt a verbális önvédelemről szólt. Itt kerültem kapcsolatba a Kulcslyuk kiadó gondozásában megjelent 2015-ös Bátran élni - félelmeink és gátlásaink leküzdése c. könyvével, amivel már egy ideje szemeztem, de csak az előadás után vitt rá a lélek, hogy meg is vegyem.

Volt egyfajta fenntartásom a vásárlással kapcsolatban: a könyv címe egy hatalmas és nehéz témára utal, ráadásul egy olyan hosszan tartó folyamatra, ami miatt vonakodtam tőle, sőt! Szentül meg voltam győződve, hogy ezt nem lehet kétszázvalahány oldalban lerendezni.
Bátran élni... félelmeink és gátlásaink leküzdése... egy könyvtől nem lehet csodát várni, de jó tanácsokat, instrukciókat adhat, hisz egy önsegítő irományról van szó... Biztos általános dolgokról ír... Ez egy olyan téma, ami mindenkit érint többé-kevésbé... De ha már itt vagyunk, miért ne koronázhatnám meg az estét? Nincs olvasnivalóm, meg kéne adnom az esélyt magamnak, hogy profitáljak belőle... Na jó, legyen. vegyük meg, úgyis kedvezményes... - így nézhetett ki a belső vívódásom, az önmeggyőzés, néha a királyi többesben. :-) Szóval 2300 forinttal lett vékonyabb a pénztárcám, én meg gazdagabb egy könyvvel és egy baromi jó Nyitott akadémiás papírtáskával, amiben később tök jól elfértek az államvizsga tételeim (de ezt akkor még nem tudtam).

Rengeteg gátlás és félelem van bennünk még a legegyszerűbb helyzetekben is -rettegünk attól, hogy ha megmutatunk magunkból valamit, akkor kitesszük magunkat mások kritikájának, ítéletének, elutasításának.

Sokkal egyszerűbbnek tűnik, ha inkább elrejtőzünk a szerepeink mögé, ha nem mondjuk ki, amit gondolunk, ha nem fejezzük ki, amit érzünk, mert így nem szolgáltatjuk ki magunkat annak, hogy mások nem fogadnak el és nem szeretnek bennünket.

Éljük-e így le az életünket? Óvatosságunkban nem hagyjuk-e ki éppen a lényeget? Képesek lehetünk-e valódi intimitásra, megvalósíthatjuk-e legmélyebb vágyainkat, ha állandó önvédelemre rendezkedünk be?

Úgy látom, a legtöbb ember nem meri azt az életet élni, amit a szíve mélyén kívánna. Azt mondjuk, nincs rá lehetőségünk, de sokszor valójában bátorságunk nincs, hogy kivívjuk, megteremtsük azt. Ehhez ugyanis egyrészt el kellene hinnünk azt, hogy képesek vagyunk rá, másrészt elsősorban saját belső hangunkra hallgatni, nem pedig mások - gyakran jóakaratú, de megalapozatlan, önös érdekekre épülő, vagy akár kifejezetten romboló - véleményére. Azon erőlködünk egész életünkben, hogy másoknak megfeleljünk, hogy ne gondoljanak rosszat rólunk, ne szóljanak meg, ne bántsanak minket, miközben önmagunkat cserbenhagyjuk. Miért nem tesszük fel néha a kérdést: „És akkor mi van?!” Mi van akkor, ha valami nem sikerül, ha valaki nem fogad el? Megéri-e lemondani arról, hogy a saját bensőnkből fakadó, autentikus életünket éljük, csak azért, hogy soha meg ne sérüljünk, el ne utasítsanak, el ne bukjunk (ami minden bizonnyal így is, úgy is lehetetlen)? Azt tapasztalom, hogy visszatekintve mindig megbánjuk, ha nem tesszük meg, ami igazán fontos lett volna számunkra, ha elszalasztjuk azokat a lehetőségeket, amelyek által azzá lehetnénk, akik lenni szeretnénk.

Igen, vannak az életben rettenetesen nehéz és ijesztő helyzetek, amikor természetes, hogy félünk - mint ahogy olyan mély felnőttkori gátlások és szorongások is, amelyek korai sérülésekből fakadnak, így gyakorlatilag beleíródtak a sejtjeinkbe. Ilyenkor valóban nem könnyű a dolgunk - de vannak eszközök a kezünkben, és szó sincs arról, hogy ebbe bele kellene törődnünk, hogy ne élhetnénk bátran és hitelesen az életünket, ha így akarjuk, és erőfeszítést teszünk érte.

Az olvasás során rájöttem, hogy egy egész jó vétel volt, ezt muszáj bevallanom magamnak. Nagyon sok értékes gondolattal találkoztam az olvasás során, egy-egy felkerült a határidőnaplómba is, random oldalakra. Sosem lehet tudni, lehet hogy pont június 22-én lesz szükségem egy kis bátorításra. ;-)
Közérthető. Gördülékeny. Olvasmányos. Nem dobálózik szakszavak tömkelegével, arra törekszik, hogy mindenki számára érthető legyen a mondanivaló, és hogy mindezt alátámassza, a saját páciensei eseteiből merít - természetesen anonim módon. A humort, mint eszközt, jól használta, ám voltak pillanatok, amikor pontosan a pongyola megfogalmazások miatt megkérdőjeleztem a hitelességet.

Több részfejezetre tagolódik a könyv, nagyon sok témát érint, ami valakinek bejöhet, de nekem nem igazán tetszett. Nem tudtam elmélyedni igazán egy részben sem, mivel felszínesen érinti az adott problémát.
Gondolatébresztőnek nagyon ajánlom, elvégre felnyitja az ember szemét, mivel nagyon sok életszagú példát hoz. Ennek fényében egy nagy lépésnek tekinthető, ha valaki bevallja saját agának, hogy szorong. Ha a problémát felismerte, már elindult a gyógyulás útján. Innentől kezdve minden az olvasón múlik. De senki ne várjon megoldást és megváltást a könyvtől.

Értékelés: 4 / 5 csillag

Újraolvasnám? Nem, de egyszer jó volt átrágni magam rajta.

Kedvenc mondatok:

"Csak kevesen képesek arra, hogy másokért szedjék össze minden erejüket és bátorságukat." 

"Nem az a szabadság, hogy azt teheted, amit tenni akarsz, hanem hogy nem kell megtenned azt, amit nem akarsz."
/Jean-Jacques Rousseau/